Rólunk

Ágoston Szabolcs

Ágoston Szabolcs

Bemutatkozás

Gyermekkoromtól kezdve a sport meghatározó része az életemnek. Már fiatal koromban célul tűztem ki magamnak, hogy egyszer szeretnék Olimpián indulni, ez úszásban nem de triatlonban sikerült. Az elmúlt 8 évben külföldön éltem, triatlon és futó edzőként dolgoztam. Edzettem utánpótlás triatlon válogatottat, cégeket, sport egyesületeket.

Az Under Armour sportszerforgalmazó cég futó „nagykövete” voltam és több száz embernek segítettem egészségük megőrzésében és céljaik elérésében. Néhány évvel ezelőtt hosszú kihagyás után újra kezdtem triatlonozni, motivációm az volt, hogy leteszteljem azt, hogy egy tudatosabb táplálkozással és a meditáció gyakorlásával milyen szintet tudok elérni.

Újra nemzetközi versenyeken indultam, sok dobogós helyezést értem el és sikerült megközelítenem azt a teljesítményt amelyet fiatalabban és jóval több edzéssel értem el. Ami a legnagyobb pozitívum volt ebben a 2.5 éves versenyidőszakban, hogy a meditációnak köszönhetően minden versenyen sikerült kihozni magamból a maximumot, koncentráció képességem nőtt és mentálisan megerősödtem. Idén költöztem haza és remélem testvéremmel közösen ezzel a programmal majd sok embernek tudunk segíteni.

Ágoston Viktor

Ágoston Viktor

Bemutatkozás

2009-ben jártam először Indiában, ekkor kezdtem el érdeklődni a spiritualitás és a bennünk zajló dolgok iránt. Hazatérve sokat olvastam ebben a témában és elkezdtem kipróbálni különböző relaxációs, meditációs módszereket.
Mivel éreztem, hogy sokkal nyugodtabb vagyok ezen gyakorlatok után, és az alvásminőségem is kezdett javulni, így lassan a napi rutinom részévé vált.

Pár évvel később Thaiföldön egy kínai mesterrel töltöttem el hosszabb időt, akitől a Reiki terápiás kezelést tanultam meg, és akivel közös meditációt végeztem, valamint új technikákat próbálhattam ki. Ekkor jöttem rá, hogy ezt a belső békét és nyugalmat kerestem az évek során.

Hazatérve folytattam tovább a mindennapi meditálást, de a zajos nagyvárosi életben, a rengeteg külső inger miatt sokkal nehezebb volt a mély, nyugodt állapot elérése. Olyan módszeren gondolkodtam, amit az itthoni környezetben is hatékonyan lehet gyakorolni, és képes azt a mély, nyugodt alapérzést biztosítani, amit kint éreztem Thaiföldön.

Végül évekkel később, sok próbálkozás után sikerült összeállítani egy olyan komplett meditációs gyakorlatsort, ami a visszajelzések alapján valóban segíthet a jó közérzet és a belső nyugalom elérésében.

Így jutottam el idáig, bízom benne, hogy sikerül minél több emberrel megismertetni a módszert, akik legalább kipróbálják és megadják maguknak az esélyt, hogy egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet élhessenek.

jingjanglogokesz-03
“Sérülés miatt több mint egy évet kihagytam és attól féltem, hogy soha nem fogok tudni újra futni. Egy barátom ajánlotta Szabolcsot mint futó edzőt és nagyon jó döntés volt, hogy megkerestem. Az alapoktól kezdtük újra, és megtanultam, hogyan edzhetek biztonságosan és hatékonyan sérülés nélkül. Örülök, hogy újra futással kezdhetem a reggeleket.”
jingjanglogokesz-03
“Korábban saját magamnak terveztem az edzéseimet de mivel nem volt meg a megfelelő tudásom így nem igazán fejlődtem és egy idő után a motivációm is elment. A 12 hetes edzésprogramnak köszönhetően végre megértettem, hogy valójában milyen összetett dolog a futás. Szabolcs segített kijavítani a technikámat és most előszőr kezdem élvezni is a futást. Megtanultam, hogy milyen fontos a megfelelő intenzitás és táv megválasztása, és ez segített abban, hogy jobb erőbeosztással tudjak futni. ”
jingjanglogokesz-03
“Nagyon elfoglalt vagyok de mégis szerettem volna valamilyen mozgást beiktatni a heti programomba. A futás tűnt a legjobb választásnak, de csak ameddig ki nem próbáltam. Az időhatékonyság az rendben volt mert 10 perc után egy lépést sem tudtam tenni. Hamar rájöttem, ha a futást valóban az egészség megőrzés céljából szeretném végezni akkor segítségre van szükségem. Nekem ez a komplex futóprogram tökéletesen bevált. Ami a legjobban tetszett, hogy a program változatosan és érthetően volt összeállítva amit csak követnem kellett és hétről-hétre egyre jobban ment a futás. "
jingjanglogokesz-03
„Többféle relaxációs és meditációs technikát kipróbáltam de nem éreztem komolyabb változást. Amikor először kipróbáltam ezt a 30 perces programot tudtam, hogy megtaláltam amit kerestem. A reggeli rutimon részévé tettem és fokozatos kezdtem érezni a pozitív változásokat az életem minden területén. Az biztos, hogy az első néhány hétben nagy önfegyelmet igényelt a rendszeres napi gyakorlás de egy idő után már természetessé vált. Szívből ajánlom mindenkinek ezt a programot."
jingjanglogokesz-03
“Már sokszor terveztem, hogy elkezdek futni de nem tudtam, hogyan induljak el. Ennek az edzésprogramnak köszönhetően megszerettem a futást. Tetszett a változatos futóprogram, és a speciális erőfejlesztő gyakorlatoknak köszönhetően szépen fokozatosan javult az állóképességem és a technikám. Nekem Szabolcs szakmai tapasztalata és sportmúltja jelentette a garanciát. Ezt a programot ajánlom minden kezdő futónak."
jingjanglogokesz-03
„Ez a meditációs program a napi rutinom része már közel 1 éve, és sok pozitív változást hozott az életembe. Nyugodtabb vagyok, könnyebben megoldok problémákat és az alvásminőségem is javult. Rendszeresség és kitartás kell hozzá és az eredmény mindenki számára érezhető lesz.”